2010. szeptember 22., szerda

OSS animációs projektek, azaz hogyan lehet kevés pénzből kiváló dolgokat csinálni

Tegnap Dredné (született Enikő) megkért, hogy írjak megint ide, mivel olyan régen tettem már ezt. Ennek örültem, hiszen így számomra is kiderült, hogy van, aki elolvassa, amit írok! De komolyra véve a szót van olyan téma, ami említésre méltó, és itt a helye, ezen a blogon.
Kedves ismerőseim, barátaim tudjátok, hogy különösen rajongok az OSS dolgokért, hiszen ezért használok Linuxot, és ezért a határtalan lelkesedés minden új vívmányért, ami erről a területről származik. Rendszeres olvasója vagyok a magyar Ubuntu Közösség oldalának, jómagam is a fórumozók közé tartozom. Sőt, ott is van egy blogom, amit persze ajánlok figyelmetekbe. Ezen az oldalon említést tesznek minden újdonságról, ami a Linux, az Ubuntu vagy egyáltalán az OSS világából származik. Itt olvastam először a következő három animációs filmről is, amiket egy szabad forráskódú, és ennek megfelelően szabadon elérhető animációs szoftverrel készítettek, melynek a neve Blender. A szoftver egyébként elérhető Windowsra, Linuxra, Macre, Solarisra és még Irixre is! Eszméletlen, hiszen az Irix ma már egy haldokló projekt, viszont megjelenésekor az egyik leghaladóbb operációs rendszer hírében állt. Az általa használt XFS fájlrendszer akkortájt egyértelműen a leggyorsabb volt. Érdemes megnézni a honlapot, vagy wikin utána olvasni kicsit.
De vissza az eredeti témához. Tehát léteznek ilyen animációs filmek készítésére irányuló projektek, melyek egyrészt meg tudják mutatni a Blender képességeit, továbbá azt is, hogy sok pénz nélkül is lehet jó dolgokat létrehozni, ahogy arra a címben is felhívtam a figyelmet. Elég a süketelésből, jöjjön a lényeg:

Az Elephants Dream különös világa
A film 2005-ben készült el, akkor még az "Orange" projekt keretében. Ezzel ez az alkotás lett a világ első (!) szabad filmje. A filmben két szereplőt találunk Proogot és Emot. A helyszín pedig egy óriási gépezet belseje, melyet Proog mutat be Emonak. A helyszín egyébként zseniális lett, mivel sikerült a kiváló zenével (amit egyébként Jan Morgensternnek köszönhetünk), a színekkel, a hanghatásokkal és a környezet mozgásával egy olyan világot kialakítaniuk, melyhez hasonlót unalmas valóságunkban nem találunk. A gépben megtalálható minden, ami el tud varázsolni: kisebb robotok, amik ide-oda rohangálnak és végzik a dolgukat, de megvan a fémpadló keltette kopogás, ami szintén hozzájárul a hely bájához és persze vezetékek kusza tengere, melyek néhány helyzetben egyenesen az Animátrix világára emlékeztetett engem.

Proog kukucskál a gép gyomrában

A történetben Proog igyekszik a gép varázslatosságát bemutatni Emonak, aki azonban nincsen elragadtatva a sötét fémrengetegtől. Mindenki maga eldöntheti, hogy melyik oldalra áll, hiszen nem kerül eldöntésre a kérdés. Nyitva marad, hogy döntsünk mi magunk.

A kedvenc képem a Híd

Számomra elragadó a történet, és nagyon elgondolkodtatott. Ha a 20-as években lennénk, akkor azt mondanám, hogy kicsit avantgárd, de így csak azt mondom róla, hogy varázslatos. Az film nem hosszú, hiszen "csak" 10 percig élvezhetjük Proog útmutatását. A szabadság előnyét azonban tessék kihasználni, ami azt jelenti, hogy minden (képek, zene, maga a film) ingyen elérhető számunkra. Aki tud, éljen vele. És végül következzen a történet maga, jó szórakozást hozzá!

Elephants Dream from Blender Foundation on Vimeo.

Big Buck Bunny, avagy neszójjábe
Talán nem mondok túl nagy blődséget akkor, ha azt mondom, hogy az Elephants Dream egy kicsit elrugaszkodott a ma megszokott mainstreamtől. Egyébként ez nem probléma, de nem árt azt is figyelembe venni, hogy minél inkább elrugaszkodott egy alkotás, annál szűkebb réteget lehet vele elérni. Ennek a tükrében született meg a következő film, melynek címe Big Buck Bunny.

A giganyuszi test mögött érzékeny lélek lapul
A történetben egy átlagosnak semmiféleképpen sem nevezhető nyuszit ismerhetünk meg, akik egyben történetünk főhőse. Buck nagyon szereti a pillangókat, és szívesen csodálja őket a réten. Ezt három mindenre elszánt rágcsáló próbálja megakadályozni, akik látványosan kivégzik a csodálatos pillangókat. Ezt azonban Buck nem engedheti, és kezdetét veszi a Shrek sorozat humorával fűszerezett Rambo-szerű erdei harc, melynek győztese persze Buck és a pillangók. A két gonosz mókus, és harmadik makkevő (aki engem leginkább egy hörcsögkasztniba betuszkolt degura emlékeztet) pedig megtanulja a leckét: sose köss bele egy nálad kb. 20szor nagyobb nyúlba, mert megjárod.

A kis gonosztevők
Buck világa szemet gyönyörködtetőre sikeredett. Részletes és alaposan kivitelezett környezet, amiben minden részletre ügyeltek a film készítői. A legmeglepőbb az volt számomra, hogy a kivitelezés minősége már összemérhető a híres, dollármilliókból készült alkotásokkal is. Elég, ha néha odapillantunk a széltől lengedező fűszálakra, vagy a bundás rágcsálók szőrzetére. A történet egyébként kicsit több, mint egy évvel az Elephants Dream után került napvilágra 2007-ben, és az előzőhöz hasonlóan a Blender segítségével készült.

Rambonyuszi akcióban - óriási
Ez az alkotás már sokkal könnyebben befogadható, kevesebb gondolkodásra késztet, ám annál több nevetésre. A film nézése közben sokszor felnevettem a humoros helyzeteken. Mivel leginkább a humorra és az egyszerű történetre koncentráltak a készítők, ezért egy sokkal nagyobb közösség számára lehet nézhető Buck története. Ezzel magyarázható talán a siker, amit a film elért. A fanatikusokról sem feledkeztek el, hiszen a karakterek felhasználásával még játék is készült a filmből, melynek neve Yo Frankie!. Bátran ki lehet próbálni. Végül pedig következzen a történet. Jó nevetést!

Big Buck Bunny from Blender Foundation on Vimeo.


A Durian projekt és a Sintel
Nem kellett sokat várni arra, hogy egy újabb Blenderes csodát üdvözölhessen a "szabad" világ. A Durian Project keretében készül a legújabb animációs film, melynek címe Sintel. A projekt a legújabb a Blender közösség közös erőfeszítései között, és ennek megfelelően nagyobbat szeretnének vele durrantani, mint az ezt megelőző részekkel. Ennek megfelelően nagyobb a vállalkozás is.

Hihetetlen alaposság mindenütt
A történetet én magam sem ismerem teljes egészében. Annyi bizonyos, hogy ezúttal ismét a fantázia világába tehetünk egy kirándulást, ahol végigkísérhetjük egy lány és egy sárkánykölyök kalandjait. A filmről egy 52 másodperces trailert szeretnék mutatni, mely láthatóvá teszi, hogy milyen hihetetlen lehetőségek rejlenek az OS szoftverekben. A világ, melyet a készítők megalkottak magával ragadó és nagyon látványos.

Nagyon szép kivitelezés
A képek alapján joggal várhatjuk azt, hogy élvezetes lesz a film. Hiszen megint ott lesz a látvány, a kiváló zene és az érdekes történet. Ám kell a sikerhez még valami, ami nélkül semmilyen animációs csoda nem lehet maradandó, ez pedig a fantázia, a varázslat, melyet belevisznek. Amikor lehuppanunk az LCDnk elé, és hirtelen nem is törődünk már a szürke valóság gondjaival, hanem magával ragad egy történet. Azt kívánom, hogy legyen ez így a Sintellel is.


Remélem, hogy kicsit sikerült elkápráztatnom minden olvasót ezekkel a nem mindennapi alkotásokkal. A szabad szoftveres világ már számtalan alkalommal bizonyította erejét, és bízom benne, hogy fogja is. Jól mutatják ezt be a fenti filmek, de emlékezzünk az Avatar látványára, hiszen az is nyílt szoftverekkel készült. Én azt mondom, hogy elnézve az eddigi sikereket, további csodákat várhatunk, de addig is nézzétek meg ezeket, és örüljetek velem együtt, hiszen van minek.

Az eredeti cikk Torma László munkája, mely blogján olvasható.

2010. szeptember 21., kedd

2010. szeptember 15., szerda