2012. október 14., vasárnap

Az fstab szerkesztése terminállal


Tegyük fel, hogy sokat látott és tapasztalt userek vagyunk mind, és az adatokat tartalmazó partíciókat NTFS fájlrendszerben tartjátok, ami azért jó, mert ha éppen az ablakos rendszer a soros, akkor könnyedén együttműködhettek vele, míg ugyan ez EXT4 vagy BTRFS fájlrendszerek esetében bajos lehet.
Miután frissen telepített openSUSE (vagy bármilyen más Linux alapú) rendszereteket sikerült elsőre elindítani, és megcsodálni, hogy „deszép”, elérkezett az ideje, hogy felcsatoljátok a zenéket, filmeket, és mindenféle egyéb, teljesen jogtiszta tartalmakat hordozó NTFS partícióinkat. Ez így rendben is van, de mi lesz akkor, ha legközelebb is ezt szeretnétek tenni? Megint manuálisan? És ha a Linux van olyan ügyes, hogy ezt egyedül is meg tudja tenni a megfelelő útmutatással? Persze, nem is kérdés, hogy erre minden további nélkül alkalmas, és képes. Az NTFS fájlrendszerű partíciók indításkori felcsatolásához a következőket kell elmagyarázni neki.
De mielőtt izzítanátok a terminált: bár számtalan root jogokkal is élni tudó szoftver létezik, mert ugye a művelethez, melyre készülünk rendelkeznünk kell ilyen kiváltságokkal, én személy szerint mégsem ajánlanám őket. Ennek egyik oka, hogy egy korábban remekül belakott Kubuntumat sikerült ezzel örökre elnémítanom. A másik ok sokkal inkább a személyes fejlődéshez kapcsolódik: ha mindezt manuálisan meg tudjátok tenni, akkor rövid úton kezdőből teljes értékű Linux felhasználóvá válhattok, ami a reggeli tükörbenézésnél lehet különösen hasznos.
Tehát akkor csapjunk is bele a bizonyos lecsóba, majd hagyjátok el a konyhát. Kezdetnek győződjetek meg arról, hogy egyetlen NTFS partíció sincsen felcsatolva, mert jelenleg az a jobb, ha használaton kívül állnak. Kérdés, hogy a hőn szeretett Linuxotok minek is látja ezeket a meghajtókat, hogyan nevezi őket? Ezt már csak érdekességképpen is látni kell, akinek kedve engedi látogasson is el a következő helyre:
/dev/disk/

A /dev/disk/ mappa
Itt aztán találtok néhány további mappát, amik az elérhető, felcsatolható háttértárolókat tartalmazzák azonosító (ID), megadott név (Label), elérési út (path) és egyéni azonosító (unique identifier, uuid) szerint. Nektek majd az ID kell, de még mielőtt elkezdenétek vadul vágólapozni, várjatok kicsit, ugyanis a szükséges információ ott lesz már a műveleti területen.
A következő előkészületi lépés annak a mappának a létrehozása lesz, melybe a rendszeretek minden indítás után beilleszti majd a felcsatolt meghajtót. Ezt több helyre is létre lehet hozni, akár a /home könyvtárba is. Én régi szokás szerint minden ilyesmit a /media mappába teszek. Egyetlen előnye, hogy még többet ismerkedhetünk a terminállal, így én is erősen ajánlom. Hívjátok is elő öreg barátotokat a menüből, vagy ALT+F2 után véssétek be, hogy „terminal”. Ha már megnyílt, akkor a következő paranccsal hozzátok létre a mappát a megfelelő helyen:
sudo mkdir /media/mappa neve/
Az enterezés után a rendszer bekéri majd a root jelszavatokat, amit adjatok meg és már kész is a szükséges mappa a megfelelő helyen. Most jön a folyamat lényege, ami után már készen is vagytok. A Linux rendszerek egy fstab nevű fájlban tárolják azokat a meghajtókat, amiket felcsatoltok, hasonlóan a GRUB-hoz, de ellentétben a GRUB-bal, az fstabot jóval könnyebb szerkeszteni. Természetesen mindennemű szerkesztéshez rendszergazdai jogokra van szükség. Ássátok elő megint a terminált, és írjátok be a következő parancssort:
sudo kwrite /etc/fstab
Miután megadtátok a root jogot magatoknak, meg is fog jelenni az immáron szerkeszthető fstab fájl a kwrite-nak köszönhetően. Ha GNOME rendszeretek van, akkor a kwrite helyett írjátok, hogy „gedit”. Itt hívom fel a figyelmet arra, hogy óvatosan szerkesztgessétek, és semmi olyasmit ne írjatok bele, amiben nem vagytok teljesen biztosak. Valahogy így néz ki a fájl:

fstab
Itt már jól látszik, hogy mi lesz a cél. Van egy NTFS partícióm, amit a harmadik helyre akarok bootoláskor felcsatolni.
1. Ehhez kezdetnek le kell másolni az ID-t, tehát a „proc” kezdetű sor elején egy enter új sorhoz, majd másoljátok oda a második meghajtó ID-ját, majd a végén a „2-t” cseréljétek le „3-ra”.
2. Következik annak a mappának az elérési útvonala, ahova csatolni szeretnétek az adott partíciót. Az elhelyezéshez használhattok nyugodtan szóközöket, ugyanis a fájl teljesen szintaxis-érzékeny, azaz nagyon jól tudja, hogy hova milyen információ tartozik.
3. A következő lépés megadni a Linux rendszeretek számára a parancsot, hogy mit is kezdjen a felcsatolandó meghajtóval. Jelen esetben az „ntfs-3g” parancs lesz használatos, ami NTFS fájlrendszerű partíciót csatol fel írási jogokkal. Fontos, hogy így írjátok be, egyébként nem fogjátok tudni szerkeszteni a partíción lévő fájlokat.
4. A következő lépésben paramétereket adtok meg, amik meghatározzák, hogy milyen jellegű adatok vannak jelen a meghajtón. Ha mondjuk angolul tartanátok mindent a meghajtón elég lenne a „defaults”, de én ékezetes karaktereket használok, ezért nem árt tudtára adni bátor pingvineteknek, hogy UTF-8 kódolást használjon. Ellenkező esetben ANSI-ban fogja kezelni, és aki már látott egy ékezetes szöveget ANSI kódolással megjelenni, az most mosolyog egyet. Tehát értjük egymást:
defaults,locale=en_US.UTF-8.
5. Végül következik kettő paraméter, amiket a fejlesztők tartottak fontosnak megjelentetni, mivel a teljesség igénye nélkül közelítem a témát, ezért ezek magyarázatától most eltekintek. Elég annyit tudnotok, hogy „0_0” formában írjátok be ezeket a sor végére kb. 3 szóközzel a kódolási paramétereket követően.
6. Nem tudom mennyire hihetetlen, de készen vagytok. Mentsétek el a fájlt, és zárjátok be.
7. Reboot! :)

Ennyiből áll induláskor automatikusan felcsatoltatni egy NTFS fájlrendszerű partíciót bármelyik Linux rendszeren. Egyáltalán nem bonyolult, de ha segítségre lenne szükségetek, vagy esetleg további információk érdekelnének a lehetőségekről, egyéb paraméterekről, akkor írjatok, és szívesen segítünk bármiben.

Szép napot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése