2010. április 6., kedd

Dilemma

Nehéz belekezdenem ebbe a cikkbe. Elsősorban azért, mert még magam sem tudom hogyan is viszonyuljak ahhoz a témához ami kikívánkozik belőlem. Nem tudom még hova tenni a látott dolgokat, nincs kialakult véleményem, viszont zavarba ejtett egy cikk amivel találkoztam, és mindenképpen szeretném megosztani veletek, hátha együtt konklúzióra jutunk. Igyekszem nem nagyot kerülni, de nem tudok frontálisan nekirontani a dolognak, hát előröl kezdem.

Mindig is szerettem játszani. Nem csak a számítógépen, de a témából adódóan maradjunk ennél a “platformnál”. Sokan vádolnak vele, hogy gyerekes dolog, de szerintem nem csak egy korombéli fiatalnak, de az idősödő korosztálynak is kikapcsolódást jelenthet a PC-s játék. Sőt! Ragadjunk ki egy mostanában sokat támadott műfajt, az FPS-t. Quake, Unreal, Duke Nukem. Ezzel a három játékkal Apám többet játszott mint én. Serious Sam, Doom, UT, CS1.6, MoH AA, CoD, és napestig sorolhatnám a mészárszékeket melyekkel esténként könnyed kikapcsolódás gyanánt szórakoztam.

Az első igazán mély élményem, az első ami igazán nagy hatással volt rám a Call of Duty első részében a sztálingrádi partraszállás volt. A gépágyúkkal tüzelő stukák elől vízbe menekülő katonák, az 5 lőszer a kezemben, és a rohanás az életért és egy fegyverért. Akkor úgy éreztem, hogy ez a játék végre érezteti a háború szörnyűségeit.

Pár évvel később megint a CoD széria egyik darabja, a Modern Warfare mutatott valami újat.
“Death from Above” Akinek újat mondtam nézze meg az alábbi videót. Akiknek nem, kérem azok is elevenítsék fel az élményt.

És most szembe jött velem valami, amit nem tud bevenni a gyomrom. A hasonlóság kísérteties, szörnyű, és nagyon megrázó. És legfőképpen nem játék. 12 halott, köztük 2 fotóriporter, Iraq, egy Apache helikopter fegyverkezelőjének kamerája. A fentiek alapján döntsétek el megnézitek e. Nem vicc!

Miután megnéztem a videót, percekig nem tudtam magamhoz térni, aztán próbáltam kiverni a fejemből, mert nem esett jól a gyomorgörcs. Most pedig nem tudok szabadulni egy dilemmától. Hetek óta várom, hogy egy jónagy halom játékot kipróbáljak, köztük a MW2-t, és a BadCompany 2-t. Viszont egyszerűen nem tudom összeegyeztetni, hogy olyas valami legyen a szórakozásom ami másnak a tragédiája.

Fontosnak tartom, hogy nem a pilóták, és a katonaság döntéseiről szeretnék vitát indítani!

Titeket hogy érintett a videó, mi a véleményetek?

5 megjegyzés:

  1. Nos, jól tetted, hogy kikötötted, hogy nem akarunk vitát nyitni a katonák döntéseiről...nem is lenne túl sok értelme. Azt viszont hadd írjam ide, mert ide tartozik, hogy még mindig az a meggyőződésem, hogy minden ember jónak született, és megvan benne a jó, egész életében...DE (és ez most egy k*b*b*sz*tt nagy DE) Vannak dolgok, körülmények...amik minden embert állattá tesznek. Illetve ne sértsük meg az állatokat...tehát elveszítik az emberségüket: "Come on, let us SHOOT!" Biztos vagyok benne, hogy amikor ez a katona visszanézi ezt a felvételt, tudva mi történt, elgondokodik, de nagyon.

    Kérdésedre válaszolva pedig, lelkiismeret furdalásom van! [...] Amikor ezzel a játékkel játszottam, akkor ennél a küldetésnél baromira élveztem, hogy fentről gyilkolászhatok bűntetlenül és sérthetetlenül... Nem, nem csak egy játék! Valakiknek érdeke, hogy a mai fiatalokból agresszív állatokat csináljanak: jó úton haladnak, kétségtelen! Talán itt az ideje nekünk is elgondolkodnunk...

    VálaszTörlés
  2. Akkor egy nagyon keveset a katonák döntéseiről: Nem hiszem, hogy az agresszió vezetett a mészárláshoz. Inkább a félelem. Lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, de amikor a sarok mögül hajol ki az egyik áldozat, a pilóta azt hiszi, hogy egy RPG van nála. Én rettegést hallottam a hangjában. Később is amikor tűzparancsért "könyörögnek", úgy éreztem azért teszik, mert féltik a bőrüket.

    A kommented másik feléhez: Ne legyen lelkiismeret furdalásod. Az nekem sincs. A játék jó volt, és lehetett élvezni, hogy nincs tétje a lövöldözésnek, hogy te nem vagy veszélyben.
    Jelenleg az a dillemám, hogy kell e legyen lelkiismeret furdalásom amiatt, hogy ez után a videó után, még mindíg szeretném kipörgetni a MW2-t, mindamellett, hogy szörnyen megrendítettek a valóság józanító képsorai.
    És nem gondolom, hogy a játékok csinálnának agresszív állatot a gyerekekből. Az utóbbi időben a média álltal felkapott diák lövöldözések elkövetői nem a játék miatt lettek "betegek". Alapvetően azok voltak, és ezokból rajongtak az erőszakos játékokért.
    Te is szeretsz lövöldözni, de attól még nem érzel komoly kéztetést, hogy megöld John Lennon-t...

    VálaszTörlés
  3. A lelkiismeretfurdalást én is ok nélkül valónak vélem. Az MW2-ben sokakat öltem meg, de ez nem vált senkinek személyes tragédiájává. Azzal pedig eddig is tisztában voltunk (vagyis lehettünk) hogy emberek valóban meghalnak a számunkra kiválóan szimulált fegyverek csövei előtt, néha ártatlanul, mint a mellékelt ábra mutatja. Sajnos volt szerencsém jópár hullához, európai, magyar honfitársunkhoz, akik csak autóba ültek, de nem értek oda ahova indultak. Ez valahogy sokkal inkább megrendít, és ha nem pörgettem vna ki még a fent említett gameket, alig várnám. Jó szórakozást, ezt meg felejtsd el. Nem lesz attól jobb a világ, ha a játékodat is elrontod ;) Ha nem tudjuk mások halálát (és a gyilkosok indíttatását legyen az félelem, vagy tiszta, beteg agresszió) elég távolról szemlélni, akkor soha többé FPS. Az meg nem MÓKA!

    VálaszTörlés
  4. Rendicsek! Abban igazatok lehet, hogy ezt nem kellene túl komolyan vennem, de én sajnos ilyen vagyok...hajlamos vagyok arra, hogy túl komolyan vegyek dolgokat. Ha úgy tetszik, az én készülékemben van a hiba! :D

    A másik dolog: Apuci, nem szívesen mondok ellent Neked. Ha nem kacaráztak volna közben és káromkodtak volna közben...akkor azt mondom igazad van. De ezek a srácok nem voltak rémültek. Az viszont biztos, hogy féltek az irakiaktól... Szomorú ez az eset, és remélem ilyesmi nem fordul elő többet. Kár lenne, ha a katonákból faragnának bűnbakot...

    Mi a jó francért kell állandóan háborúzni? Egy újabb kérdés a miértek világába!

    VálaszTörlés
  5. Én nem vagyok olyan kedves és elnéző a militarista szemléletekkel, a háborúsdival, a katonák és vezetőik döntéseivel...

    Valaki nyugodtan elbújhat amögé, hogy parancsra cselekedett. De ha nem az a szakmám, hogy ilyen parancsokat teljesítsek, nem is kapok ilyen utasítást. Aki arra esküdik fel, hogy egy országot megvéd, az az országát védje, ne másét igázza le. Aki fegyvert fogmás országában az ottélőkre, az fegyver által vesszen. Ez ugyanúgy áll a USA-beli muszlim terror-szervezetekre, mint az irakban szolgáló katonákra. Tanulja meg az ember, hogy minden test sérül, ha golyó szakítja át!

    Hogy játékból ezt csinálod? Azzal probléma nincs. Van, aki kviddicsel és van aki olimpián vesz részt. Kiszakad a világból és olyasmit tesz, ami a való életében nincs meg. De attól még egy digitális kviddicsmeccs után nem áll neki seprűvel ugrálni a kosárpalánk gyűrűje körül!

    VálaszTörlés